VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


PESOVÁR Ferenc
( Herend, 1930. április 23. - Veszprém, 1983. február 27. )

néprajztudós, muzeológus

Testvére Pesovár Ernő táncfolklorista. A piaristák veszprémi gimnáziumában tanult, ahol Molnár István révén ismerkedett meg a néptánccal. Bátyjával együtt táncolt a gimnázium együttesében, a bakonyi falvakban néptánc-gyűjtéssel is próbálkozott. 1955-ben a budapesti tudományegyetemen muzeológia–néprajz szakon végzett. 1949-től a Honvéd Művészegyüttes hivatásos táncosa, 1950-től a Népművelési Intézet külső munkatársaként Somogyban és Szatmárban néptánc-kutatásokat végzett. 1954-től a Néprajzi Múzeum gyakornoka, 1955-től a Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum munkatársa, 1957-től haláláig a székesfehérvári István Király Múzeum tudományos főmunkatársa. A dunántúli tánchagyományok kutatásai mellett az egész magyar népterületre kiterjedtek gyűjtései, amelyek közül különösen az erdélyi tánc- és népzenei gyűjtések jelentősek. Kutatta a pásztor-művészettel kapcsolatos, valamint a jeles napokhoz kötődő népszokásokat is. Negyedszázadon keresztül kutatta Fejér megye népszokásait, népdal- és néptánc-kincsét. Külső munkatársa volt az ötkötetes Magyar néprajzi lexikonnak.
  M.: Tyukod táncai és táncélete. Bp., 1954. – Fejér megyei néptáncok. I. Alapi táncok. Székesfehérvár, 1960. – Kanásztánc és seprűtánc - mutatványos táncaink két típusa. Bp., 1969. – A magyar nép táncélete. Bp., 1978. – Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. Székesfehérvár, 1982. – A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983.
  I.: MARTIN György: ~ (1930–1983). = NH., 1983. 1–2. sz. – ANDRÁSFALVY Bertalan: ~ emlékezete. (Műveinek jegyzékével.) = Eth, 1984. 2. sz. – MARTIN György: ~ (1930–1983.) = Hi., 1984. 5. sz. – LUKÁCS László: ~. = Hi., 1993. 3. sz. – LUKÁCS László: A juhait kereső pásztor. ~ emlékezete. = Eth., 1994. 2. sz. – RÚL XV. köt. – Tilhof. – ÚMÉL V. köt.